Különleges
gyerek torták
Így készülnek a gyerek torták
Az apróságok születésnapjára is nagy gonddal készítem a tortákat, minden részletre odafigyelve, kezdve a színek harmóniájától a kedves figurákon át az egyedi designig.
Örömmel veszem, ha az elképzeléshez inspirációs képet csatoltok, de fontos megjegyeznem, hogy a képekhez hasonló tortát készítek, konkrét másolást nem végzek, az általatok küldött képeket inspirációnak használva tudom megalkotni saját tortáimat.
Az elérhető legkisebb méret 8 szelet, ezt követi a 12, 16 szeletes verzió. Kérhetitek nagyobb szeletszámban is, ebben az esetben kérlek, írjátok meg a kívánt körülbelüli méretet.
Burkolat szempontjából választhatjátok a habcsókkrémmel bevont, vagy a fondanttal burkolt tortákat, ezt leginkább a design befolyásolja.
A tortához a figurákat, kiegészítőket kézzel készítem, ezért is egyedülállóak tortáim, s ennek okán minden esetben egyedi árajánlatot adok a megrendelni kívánt tortára.
Rendelj mellé saját mesét!
Egyedi, különleges és megismételhetetlen ajándék lehet egy mese, melyet a tortához formálva írok meg.
Mindig is szerettem az irodalmat, olvasni, bújni a könyveket, majd később megfogalmazni saját gondolataimat, megalkotva ezzel egyedi történeteimet. Így születtek meg eddigi mesetortáim, melyeket a lenyíló fül alatt el is tudtok olvasni.
Mese torta rendelése esetén szükséges pár információt megadnotok az alábbiak alapján:
- Kinek íródik a mese
- Hány éves
- Milyen személyiség, hogyan tudnád jellemezni
- Mit szeret csinálni
- Kik veszik körül a családban (testvérek, állatok)
- Bármilyen gondolat, amit fontosnak tartasz a születésnapossal kapcsolatosan, vagy ha van egy téma, amiben szeretnéd, ha íródna a mese.
A mese ára függ hosszúságától, karakterszámától, erre árajánlatot előzetesen adok.
A mese elkészülési ideje 3 hét.
Mese torta referenciák
Hugó az első születésnapján nyaralni volt valahol nagyon messze, egy másik országban. Ennek igazán örült, hisz találkozhatott rég nem látott nagyszüleivel.
Nagyon boldog gyerkőc volt, minden újnak és változatosságnak örült, szeretett újdonságokat felfedezni, és új kalandokba csöppenni.
Egyik nap homokozó készletével felszerelkezve kibandukolt a tengerpartra. Igazán jó mulatság volt homokvárat építeni, majd az egészet újrakezdeni, újabbat és újabbat építeni.
Már a sokadig homokvárnál járt, mikor is egy hangos, kacagó gyereksereg szaladt el mellette, akik egy hosszú kötélen keresztül valami nagy és színes anyagot lobogtattak a magasban. Az anyagból kilógott még egy kisebb kötél is, amit aprócska szalagok színesítettek, s a szél fújásától fickándozva, kacskaringózva ringtak a kék égen.
Mint megtudta, ezeket a valamiket papírsárkánynak hívják.
Nagyon megtetszett neki ez a játék, meg a kis csapatként együtt szaladgáló gyereksereg is, szívesen csatlakozott volna hozzájuk.
-De hát papírsárkány nélkül nem lehet. -gondolta, miközben az utolsó homokvárának tetejét fejezte be éppen.
A nagy gondolkodás közepette egy esőcsepp landolt pisze orrán. Felnézett, s látta a hamarosan érkező eső tömött felhőit.
Gyorsan összepakolta homokozó készletét, fejére húzta zöld kalapját és sietve elindult és közben végig azon törte fejét, hol szerezhetne magának egy papírsárkányt.
Álmában is elkísérte a gondolat, bár reggelre sem sikerült kifundálnia a megoldást.
Éjszaka igen nagy eső és szél tombolt, sok fának az ágait letörve találta, s kint felejtett játékait is széthordta a kertben a szél. Nekiállt hát a helyreállításnak: a játékait összeszedte és mindet szépen a helyére tette. A letört faágakat egy kupacba hordta a kert végébe, s mikor az utolsó adaggal is végzett volna, észrevette, hogy egy kötél rá van tekeredve az egyik ágra. Tekerte, gubancolta a kötelet, mikor rájött, hogy a kötél másik végén nincs más, mint egy csodálatos vajszínű papírsárkány.
Örömében még aprócska tenyerét is összecsapta. Sikerült kiszabadítania a faág fogságából, de kissé elszomorodott, mert a papírsárkány hüppögve búslakodott.
-Miért sírsz? -kérdezte Hugó a papírsárkánytól
-Éjszaka viharba keveredtem, s a sziget másik oldaláról egészen idáig repített a szél. Rátekeredtem a kertedben lévő fára, s véletlenül felborítottam egy kismadár fészkét, mire ő mérgében kicsípett egy darabot a vásznamból. Az aprócska szalagocskák pedig mind leszakadtak rólam. Így már használhatatlan vagyok, egy gyerek se tud majd játszani velem.
Hugó aggódó arccal nézte a megtépázott papírsárkányt.
Hirtelen felkapta fejét, s beszaladt a házba, majd egy jó vastag cérnával, egy darab anyaggal és egy nagy tűvel tért vissza.
-Azt hiszem ahhoz túl nagy a szakadás, hogy csak egyszerűen összevarrjam, de ezzel az folttal, azt hiszem helyre tudom állítani a sérülésed!
Majd nagy lelkesedéssel elkezdte összevarrni az elszakadt papírsárkányt. A színes szalagok helyett pedig aprócska, zöld színű bojtokat varrt a sárkány széleire. Egész hamar el is készült vele, s büszkén rámosolygott.
A papírsárkány viszont továbbra is szomorú volt.
-Így már nem kellek majd senkinek. -mondta búslakodva.
-Én boldogan eregetnélek!
A papírsárkány elcsodálkozott.
-Hát neked még így is kellenék?
-Lehet, hogy nem vagy már tökéletes papírsárkány, de ezzel a foltoddal sokkal különlegesebb vagy, mint a többiek. Ráadásul számomra még inkább, mert én voltam, aki meggyógyított! Nagyon örülnék, ha az én papírsárkányom lehetnél! Mit gondolsz, neked lenne kedved hozzá?
-Én lennék a legboldogabb, ha mostantól te eregetnél a szélben! -azzal őszinte boldogsággal bújt Hugó kezébe.
Azóta Hugó és a papírsárkány minden nap lemennek a tengerpartra, s egészen sötétedésig játszanak. Hugó sok új barátot szerzett, akikkel együtt tudták eregetni papírsárkányaikat. Ahogy a sok sárkány egyszerre kacskaringózott a szélben, mindenki összetévesztette, hogy melyik az ő papírsárkánya.
Kivéve persze Hugót, akinek a legkülönlegesebb papírsárkánya volt.
Mira, a nyuszilány, és Ábel, a nyuszifiú nagyon szerette a mesekönyveket. A nap nagy részében bújták a könyveket, egymásnak felolvasva mesélték el a történeteket.
Igen ám, de egyszer csak azt vették észre, hogy kifogytak a könyvekből, az összes mesét elolvasták, nincs már új történetük. S mivelhogy legjobban az izgalmas, utazásokkal teli meséket szerették, nem kellett sokat gondolkodnia, Mira elhatározta, hogy hosszú útra kel, s meglepetésből hoz Ábel születésnapjára egy tucat új könyvet.
A könyvesbolt sok dombbal es heggyel arrébb, a medvedomb után két kanyarral helyezkedett el, ami nyúl lábakkal igazán messze lett volna, ezért úgy döntött, rózsaszín csíkos hőlégballonjával indul a nagy útra.
Az időjós madarak vihart jeleztek, de Mirát semmi nem tántoríthatta el.
Tudta, hogy Ábel ellenkezni fog, és a meglepetést se szerette volna elárulni neki, így azt mondta, hogy a kerti virágokra hoz tápot, mert úgy látja kezdenek elszáradni, elsárgulni, pedig még csak július eleje volt.
Ábel nagyon aggódott érte, nem értette miért olyan fontos most elmennie, ültetnek majd új virágokat jövőre. De Mirát nem tudta meggyőzni, így kénytelen volt segíteni neki felengedni a hőlégballont a magasba.
Mira azt ígérte neki, estére visszaér, nem kell izgulnia érte.
Ahogy integetettek egymásnak a távolból, mindkettejük szeméből kigurult egy könnycsepp, sose voltak még távol egymástól egy teljes napig.
Mit volt mit tenni, Ábel elővette a már sokszor elolvasott könyveit, s egész nap csak olvasott és olvasott. Annyira belemerült az olvasásba, hogy észre se vette hogy elszaladt a nap, s hogy szemei egyre nehezebbek.
Madárcsicsergés riasztotta álmából. Nagyot nyújtózott, majd hirtelen bevillant neki az előző nap eseménysorozata.
Kipattant az ágyból, s elkezdte keresni testvérét, de sehol nem találta.
Igazán megrémült, hisz Mirának este vissza kellett volna érnie. Nagyon furdalta a lelkiismeret, hogy elaludt, és csak most indul a keresésére.
Nyúlcipőt húzott, s a fészerből előbányászta egyszemélyes repülőgépét, hogy Mira keresésére induljon.
A nap már barátságosan sütött, az előző napi viharnak csak egy-két balszerencsés fán lehetett látni nyomát.
Kedvesen tömött felhők közt repült, szemével folyamatosan a földet pásztázva.
Egyszer csak egy nagy fa mellett észrevette Mira rózsaszín sárga csíkos hőlégballonjának tetejét, s izgalmában nagyot dobbantott.
Megkezdte a leereszkedést, boldogan integetve Mira felé.
A nyuszilány hüppögve gubbasztott a fa kiálló gyökerén, de mikor észrevette testvérét, minden bánatát elfelejtette.
-Hát te hogy kerülsz ide testvérkém? -kérdezte Mira
-Este olvasás közben elaludtam, s reggel arra riadtam, hogy sehol se vagy. Úgy megrémültem, hogy egyből nekiindultam a keresésednek! Ígérd meg, hogy soha-soha többé nem hagysz magamra! -mondta zaklatottan Ábel.
Mira könnyes szemmel ölelte meg nyúltestvérét.
-Olyan boldog vagyok, hogy a keresésemre siettél! A nagy szélviharban a hőlégballonom fennakadt a fán, s kiszakította azt! Így nem tudtam hazamenni, itt ragadtam!
-Egyet se búsulj, elhoztam az utazó barkácsfelszerelésem, pik-pakk megfoltozzuk, s olyan lesz, mint újkorában!
Nekiálltak hát megvarrni a hőlégballont, s hamarosan el is készültek vele.
Mira a ballon kosarából előhúzott egy tucat új könyvet, s Ábel kezébe nyomta.
-Isten éltessen testvérkém! Ez az én szülinapi meglepetésem! Nem a virágok miatt keltem útra, hanem hogy téged meglepjelek!
Ábel sugárzott a boldogságtól. Aztán hirtelen elszégyellte magát.
-De hiszen én nem is készültem neked ajándékkal, elfelejtettem, hogy ma van a születésnapunk!
-Nekem már nem is kell születésnapi ajándék! Azzal adtad a legnagyobb ajándékot, hogy a keresésemre siettél!
A két nyúltestvér megölelte egymást, majd ugrándozva mentek légi járműveikhez, melyek a szél hátán hazarepítették őket.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, Hugó, kinek álma egy igazi motor volt, melyen robogva szelheti az utakat, mely elviszi bárhová, ahova csak szeretné, s mellyel együtt igazi versenyeket nyerhetnek.
Hugó egyszer azt hallotta egy barátjától, hogy aki a születésnapja előtt kimegy a csillagos ég alá, s megkeresi saját csillagjegyét az égbolton, majd hangosan kimondja kívánságát, másnapra megvalósul álma.
Hugó hitt is benne, meg nem is, de úgy érezte nincs veszítenivalója. Így hát este nagybőszen nekilátott teljesíteni a feladatot, majd a szokásosnál jóval előbb lefeküdt, hátha előbb elérkezik a reggel.
Hugó szülei persze tudták kisfiuk kívánságát, s az éj leple alatt ágya mellé csempészték a hőn vágyott ragyogó piros motort.
A reggel tényleg hamar elérkezett. A nap első sugarai besütöttek az ablakon, s a motor visszapillantó tükre a fénycsóvát az alvó kisfiúra vetítette. Hugó megdörzsölte szemeit, majd megpillantotta a piros vázat. Újra megdörzsölte szemeit, pislogott még egyszer, de a motor még mindig ott állt. Nem látta rosszul, tényleg egy motor volt az ágya mellett.
Szüleihez rohant, megölelte, megpuszilta őket, s elmondta nekik, hogy mit kívánt a csillagok alatt, s hogy ez egészen biztosan egy csodamotor, hiszen csodamód teljesült kívánsága. Szülei csak mosolyogtak, bólogattak, örömüket lelték kisfiúk boldogságának láttán. Édesanyja csomagolt neki egy szendvicset, s útjára engedte kalandra vágyó kisfiát.
Hugó a motorra ült, tekerte jobbra, tekerte balra a kormányt, de úgy érezte a motor viszi oda, ahova ő maga jónak látja. Nem ellenkezett, élvezte a lobogó levegő simogatását.
A motor egyszer csak megállt, s nem telt bele sok idő, máris egy, kettő, három, majd még több és több motor jelent meg mellettük, mosolygós, izgatott kisfiúkkal hátukon.
Aztán egyszerre csak egy hatalmas sípszót hallott, s zászlók lobogtak a magasban. Hugó ekkor döbbent rá, hogy ez egy igazi motorverseny! Megszorította motorja kormányát, előrehajolt, s csillogó szemmel elrajtoltak.
A többiekkel fej-fej mellett haladva szelték át a pályát, s az utolsó kanyar előtt Hugó érezte, hogy motorja átveszi tőle az irányítást, s egyre előrébb és előrébb kerül a többiektől.
Nem kell mondanom, Hugó méterekkel megelőzve a többieket aratott győzelmet.
A verseny után a többi kisfiú csodálva nézték meg közelebbről a híres piros motort, mely az valaha volt legnagyobb fölénnyel nyerte meg a versenyt.
Hugó büszkén mosolyogva ült vissza motorjára, s alig bírta kivárni, hogy hazaérjen, s elmesélje szüleinek izgalmas és varázslatos napját.
Édesanyja születésnapi vacsorával, s egy igazi születésnapi tortával várta haza, s nem is kell mondanom, hogy a tortán egy ugyanolyan piros motor díszelgett.
Hugó boldogsággal csordultig tele feküdte le este ágyába, s alig bírta kivárni a következő nap reggelét, hogy milyen új kalandokat élhet majd át varázslatos motorjával.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Zsombornak hívtak.
Zsombor egy igazán huncut kisfiú volt, telis-tele életkedvvel, kíváncsisággal, vidámsággal. Ahogy nőtt, egyre ügyesedett, már pár lépés is ment neki egyes egyedül, amire igazán nagyon büszke volt.
Anyukája nagy sokat vitte sétálni babakocsijában a domboldalra, és ő ezt azért szerette nagyon, mert közben tudta nézni a fák mozgó ágacskáit, a távolban csillogó tó vizét, s ha szerencséjük volt, még őzeket is láttak keresztülszaladni a mezőn.
Egy ilyen sétálás alkalmával történt, hogy az erdő szélén észrevett egy világosbarna foltot a fűben. Elsőre nem tudta eldönteni mi lehet az, de ahogy közelebb értek, kezdett kirajzolódni előtte egy kis megtépázott mackó körvonala. A mackó olyan szomorúan hevert a földön, hogy Zsombor anyukája megsajnálta, felvette, és hazavitték magukkal. Amint hazaértek a mosógépben megfürdette a kismackót, amit Zsombor izgatottan kísért végig figyelmével. Ezt követve anyukája megvarrta leszakadt fülecskéjét, megszárította ázott bundáját, s Zsombor kezébe nyomta.
Zsombor a játszószoba polcára ültette a mackót, hogy nyugodtan tudjon tőle játszani.
Elővette nagy játékosládáját, s sorban előbányászta kedvenc játékait. Belelapozott színes mesekönyveibe, de ma valahogy a lapok nem meséltek neki olyan izgalmasan.
Elkezdte összeépíteni kisvasútját, de nem tudta összeilleszteni az egyes részeket, a vonat pedig nem akart siklani a síneken, így hát ezt is félretette.
Előkerült aprócska dobja is, de a dobverők tompán koppantak, mintha ma nem akartak volna zenélni.
Valamiért egyik játék sem hozott örömet.
Kedvenc labdája bánatosan pihent a sarokban, szélforgója, amit a szellő mindig meg-meg mozgatott, most csak mereven nézett rá, s még a kis repülőgép sem fogadott szót neki, állandóan kicsúszott kis kezei közül. Zsombor egyre jobban elszomorodott, nem értette mi történhetett.
Apukája már egy ideje az ajtóból figyelte, s most kedvesen megsimogatta, majd odavitte neki a kismackót.
-Talán a játékok azt szeretnék, hogy ne egyedül játssz, hanem az új barátoddal. Ne tedd félre a polcra, meglátod, együtt sokkal jobb lesz, mint egyedül. Azzal felállt, s csendesen kiment a szobából.
Zsombor egy pillanatig gondolkodott, majd ölébe ültette a mackót, s újra nekilátott a játékoknak, most már azonban nem egyedül.
Ekkor történt a csoda: az egész szoba, mintha felébredt volna!
A mesekönyvek lapjain a figurák életre keltek, a vonat hangosan fütyült, mielőtt begurult volna az alagútba. A dob vidám dallamokat játszott, csíkos labdája boldogan pattogott, szélforgója lassan forogni kezdett, s kedves repülője is a magasba emelkedve siklott a levegőben.
Zsombor boldogan kacagott, és ettől a szoba még vidámabb lett. Az egész délután játékban telt, aztán a következő, és az azt következő is.
Zsombor ekkor értette meg az együtt játszás örömét. Megtanulta, ha megosztjuk örömünket valakivel, az csak még nagyobb lesz.
Boldoggá teszi társunkat, s ezáltal boldoggá válunk mi magunk is. Hiszen ha a boldogságot elosztják, mindig csak több lesz belőle.
Zsombor ettől a naptól kezdve sosem játszott egyedül. Mackója mindig mellette volt, akivel most már örömmel osztotta meg játékait.
